A repülőút és az első napok I. (szeptember 12.)

Na, szóval, végre értelmes életjelet is adhatok magamról. Kezdjük azzal, hogy nagyon izgultam, tehát úgy egy laza egy héten keresztül nem tudtam normálisan aludni indulás előtt. (Sőt, mi több, most 5 nap után is, hogy itt vagyok, még gondjaim vannak az időeltolódással, szóval 1-0-ra vesztettem. :-( eddig, mert sajnos hajnali 2-3-ig nem igazán érezzük álmosnak magunkat, aztán meg az egész napot át tudnánk aludni, de legalább az étvágyunkkal nincsen gond :'D)

Indulás előtt 2 nappal felcsaptam a bőröndöt, hogy na, akkor mostan szépen bepakolunk. Háhá, azt csak én gondoltam, mert rengeteg dolgot kellett bepakolnom. Tekintve, hogy egy évre terveztem a kalandozást egy a világ másik felében lévő országba, így alaposan át kellett gondolnom, hogy mit hozok. Ugyan már feltettem, hogy mi mindent terveztem betenni, de egy-két tanácsot még adnék nyugati barátaimnak: egy évre való izzadásgátlót érdemes betenni, mert az itt drága (van ugyan, de drága), az arra a bizonyos női hétre valókkal is érdemes feltankolni, ugyanis itt a helyi igényeknek megfelelőek ezek a kellékek, amik hogyismondjam ebből kifolyólag nem éppen a mi szükségleteinknek felelnek meg, plusz kinek igénye kedve szerint az éves borotva- és vagy gyantapatron mennyiséget (gyantázás itt nem divat, főleg az olcsó házi verzió, szóval mindenki inkább hozzon gépet, patronokat és feszültségtranszformátort. S, hopp, most lebuktam, hogy nekem mire is kellett igazából az a 1 és negyed kilós feszültségtranszformátor... ^^") Ami pedig nekem nagy segítségemre volt abban, hogy pontosan össze tudjam állítani, hogy mi mindent is kell bepakolnom az egyetem által kért dolgokon (tehát a kosztümön és a népviseleten kívül), illetve a saját egyéni igényeimen kívül (amit persze az ember mindig jobban észben tud tartani) az a következő honlap: packinglistonline.com. Azért hasznos ez az oldal, mert feltesz jó pár kérdést, aztán pedig összeállít egy olyan listát, ami rajta vannak azok a dolgok, amikről úgy gondolnánk, hogy nincs rá szükségünk és mégis kelleni fognak! Kinyomtatva már lehet is rohangászni a házban a holmink után. Amiről azt hittem, hogy egyszerűen menni fog, de rá kellett jönnöm, hogy nagyon is tévedtem. A súlyhatárral ugyan nem volt gond, viszont a bőröndbe való beféréssel már ugyancsak meggyűlt a bajom. Az ajándékok rengeteg helyet foglaltak - holott - egy cipős dobozba be tudtam suvasztani őket, no meg ott volt a pipere és a kosztümök, meg a népviselet, és mindjárt meg is volt egy nagy bőrönd. A kicsibe bajosan ugyan, de még pont befértem, a kézipoggyászomat meg hosszas tervezgetés után sikerült beállítanom a súlyhatáron belülre. Közben meg éjjel, mivel amúgy sem tudtam aludni, le-lerohangáltam, hogy ezt-meg-azt bedugjak a táskába még.

Aztán 12-e az indulás napja is végül elérkezett, igencsak hamar, ugyanis 3.30-kor keltünk, hogy 5-kor indulhassunk ki a reptérre. Odaúton még próbáltam végig aludni az autóban. És olyan fél 9-re fel is érkeztünk, és csak vártunk és vártunk. A becsekkolás a gépre még váratott magára, nagyjából a gép indulása előtt 2 órával kezdték meg a folyamatot, és olyan másfél óra alatt végére is értek az utasoknak. Így a beszállókártyánk 10:55-re szólt, a gép pedig 11.40-kor indult Helsinkibe. A biztonsági ellenőrzés a becsekkolás előtt rendesen pörgött, kissé kaptatós is volt a tempó, de mindenféle nehézség nélkül átjutottunk, és elvámolni valónk sem volt, így gond nélkül haladhattunk tovább a beszállókapu felé. (Hihetetlen, hogy ezen a vámmentes területen mennyien képesek piszok drágán csiszolt üveget vásárolni! o_O) A gép egy Airbus 320-as volt, amihez ez az összecsukhatós folyosó vezetett. A felszállás viszonylag kellemes volt, de amíg nem értük el a repülési magasságot, addig folyamatosan nyelnem kellett és rágást imitálnom, valamiért kissé nehezen bírtam. A 2,5 órás út meglehetősen könnyen elröppent, kaptunk egy finom és alaposan megpakolt szendvicset, illetve innivalót. Majd Helsinkiben leszálltunk, ami számomra abszolút nem volt vészes. ^^ Volt nagyjából 2 órán átszállni, így szereztünk vizet, meg beszélgettünk, és vártuk a beszállást. Itt már japán intézők is fogadták az utasokat és kiengedtek minket a buszhoz, amely elvitt minket a repülőgéphez, ami pedig egy Boeing 787-es volt.

Hát csodálatos kényelmes volt (mármint az ülés)! A felszállást és a leszállást szinte észre sem lehetett venni. Finom volt az ennivaló is (nagyjából, volt, ami nem ízlett, de igyekeztem mindent becsületes gyerek módjára megenni). Nekem nincsenek képeim róla, de Kaonál és Torinál fel lehet lelni őket, tessék csak átnézni! (Hazafelé majd én is készítek fotókat. :o)
 17.25-re volt kiírva a gépünk, és 16.55-kor kezdhettük meg a beszállást. Nekem az utolsó sorban volt helyem ablak mellé. Kényelmes volt, rendesen elfértem, viszont nem volt akkora hely, hogy rendesen ki lehessen mászni, szóval minden egyes alkalommal meg kellett kérnem a mellettem ülő japán urat (aki nagyon hangosan csámcsogott evés közben és végig filmeket nézett, no meg bedöntött 2 repülős bort meg egy gin-tonicot), hogy engedjen ki. (Meglep, hogy nem kellett mosdóba mennie... -.-" )
Megnéztem az út során két filmet (csakis újakat természetesen) is, illetve próbáltam aludni, talán olyan 1-2 órát, ha sikerülhetett (de ezt kétlem). Érdekes volt, ahogy egyszer csak áthaladtunk az éjszakába, illetve furcsa volt, hogy néhol visszaverődött a nap erős fénye az ablakomon, közben meg az én oldalamon még sötét volt...

(folyt. köv.)