Mit eszünk mi egyáltalán?!

Azt le kell szögeznem, hogy a konyhaművészetünk alappillérei sajnos nem tartalmazzák a japán konyha csínját-bínját, így egyelőre meglehetősen kolesz-módszerosan oldjuk meg a főzést, és a napi háromszori étkezést.

Pl. többnyire müzlit reggelizünk, ami inkább édes corn flakeshez hasonlít, amit gyakran veszek az a banános csokis, meg a sima cukros, a Nisshintől, ámbátor, a boltunkban amúgy is csak ez a kettő kapható. Rémlik, hogy amikor először kóstoltam, nem igazán jött be, aztán ahogy kezdek átszokni az itteni ízekre, már egyre jobban ízlik, és csak ilyet ennék mindennap. 

A lányokkal hármasban járunk el bevásárolni, mert addig is beszélgetünk, viccelődünk és legalább az oda-és visszaút sem tűnik olyan hosszúnak. (Kikerestük a térképen, 1,3 km-re van a bolt, szóval valami testmozgás azért van legalább.)

Így néz ki, ha hárman bevásárolunk 1 hétre majdnem, meg a közös főzésekhez is veszünk alapanyagot:

 

És amit gyakran fogyasztunk közösen itthon és a sulimenzán is akár (merthogy heti 4-5 alkalommal ott ebédelünk), az a karee raisu (currys rizs, husival, krumplival, répával, hagymával), amit iszonyatosan egyszerű összedobni és mindig biztonságos választás! Azonban az első ilyen ebédünkkor kissé kellemetlenül ért minket a meglepetés, hogy bizony, itt a csirkének a bőre is rajta marad. Én meg sokszor szoktam ilyet főzni otthon, és nálam meg abszolút nem jellemző ez, szóval nem igazán tetszett ez a megoldás, viszont már egész ügyesen tudjuk kanállal elcsatlakoztatni a nem kívánt elemet, és vígan fogyasztjuk. Szóval a közös főzések alapétele már megvan, az előkészületet és a takarítást is együtt megoldjuk, mint egy kiscsalád. ^ ^/ (mondjuk múltkor olyan csirkemellet vettünk, amin rajta volt a bőr, hát, köhm... azt hiszem, nem ez a kedvenc alapanyagunk így)

Kalandvágyunknak hangot adva pedig kipróbáltuk a dangot... Nekem nem ízlett... a maradékja még ott ficegett a hűtőmben egy ideig, mert úgy gondoltam, Clau biztos bepuszilja, de aztán annyira megfeledkeztünk róla, hogy végül ki kellett dobnom.

Ami pedig itt zseniális, az a nasi (=japán körte), igazán leveses, nincsenek benne azok az apró kemény darabok, és nagyon finom íze van! Valahol kicsit hajaz a birsalmára, és engem még az oroszkrém tortára is emlékeztet... De sajnos 100 yen egy db, ami igencsak drága. Japánban nagyon drágák is a gyümölcsök, viszont alig várom, hogy beinduljon a kaki (datolyaszilva, hurma, persimmon) szezon, és egy kicsit olcsóbb legyen. De már alig bírom kivárni, szóval lehet lassan beáldozom a 100 yeneseimet, hogy vegyek egy-két darabot. Ami viszont olcsóbb, az a banán! Szóval égen-földön minden cserediák banánnal kezdi, amíg meg nem jön az ösztöndíj.

Ez pedig nem is olyan rég volt az egyik ebédem a koliban. Csirkés rámen (ne is mondjátok, de bízom benne, hogy egészségesebb, mint az otthon kapható társai), és a boltban vettem frissen sült szarvasmarha korokkét (krumpli van tán összekeverve darált husival és kisütve bundában) és azt ettem hozzá moyashi (=mungóbab-csíra) kíséretében.

Meg, hát ami kihagyhatatlan és a mindennapjainkat végig kíséri, az a rizs! Meg is értem, hiszen mindenhez jó tud lenni amúgy... És, nem is ragoznám, hiszen imádom a rizst, ráadásul a japán rizs nagyon finom!

Újabb őrület tört egyébként rám, bárhol járok nagy áruházban, és meglátom, hogy az onigiri (töltött rizsháromszög) darabja 90 yen alatt van alapból vagy éppen leakciózzák*, akkor muszáj vennem! Nagyon megszerettem!

*Ugyanis a nap vége felé a megmaradt napi frissen készült élelmiszert, sokszor zöldséget is, ha arra kerül sor, leakciózzák, hogy ne kelljen kidobni, és bizony sok háziasszony vagy nyugdíjas verseng ilyenért, no meg ott vagyok én is. *muhahahaaaa, nem hagyom veszni az onigirim*

Ami pedig újdonsült kedvencemmé lépett elő, az a gyouza! *.*
Olyan, mintha húsos derelye lenne, de a tésztába beletöltve darált husi van, amelyet összekevertek gyömbérrel, zöldségekkel, zöldhagymával, és minden jóval, és ezt a tésztát megsütötték kicsit olajban és megpárolták. Ecetes szójaszószos mártogatóssal kínálják, amibe csiliolajat is cseppentenek.
Nem bírtam megállni, muszáj volt a boltban is vennem egy dobozzal, amit aztán csak otthon meg kellett sütnöm. Hát valami csudi finom volt!
Ha ránézek a képre is, már éhes leszek!

Persze, eszünk még sok más finomságot is, de azokról majd egy későbbi bejegyzésben mesélek. :)