Azt sem tudom, hol áll a fejem!

Hogy magyarázzam a röpke 10 napos kimaradást, röviden vázolom a helyzetet: megjártunk egy japán kórházat, alsó tagozatosokkal angoloztunk, és egy egész hétvégét az ország keleti felén töltöttünk, no meg elkezdődtek az óráink Tokióban is. A többire már nem is emlékszem, no de majd meglesem a fotóimat... Tekintve, hogy rengeteg az élmény, és lassan kezdek helyrejönni az elmaradásaimmal is, no meg lassan a rengeteg rohanásban elvesztett fejemet is megtalálom, így végre időm is akad majd arra, hogy mindent megörökítsek itt az éterben.

Hogy időrendi sorrendben haladjunk (no, meg hogy legyen időm megvágni a videóimat, így) kezdjünk az angolozós héttel!

Tehát, 2 héttel ezelőtt még október 8-án, egy közeli shougakkouból (Josai Shougakkou), alsó évfolyamos iskola (magyarul kb.), érkezett 30 diák, hogy velünk, cserediákokkal játékos módon felkészüljenek arra a 6 hétre, amelyet majd Ausztráliában töltenek. Haha... cserediákokkal angolozni, nevettem is magamban kínomban, hiszen 4 éve a csak olvasásra használt angolom nincsen igazán a toppon, beégetni meg pont nem szeretem magam. Végül persze kiderült, hogy aggodalomra semmi ok sincsen, de akkor ezt még nem tudtam. Valahol ködös emlékeimből még rémlett, hogy odahaza 1-2 év angolozás után az ember kenni-vágni szokta azokat a dolgokat, amik nálam jócskán megfakultak, úgyhogy kissé pumpált is a szívem, amikor beléptem a terembe, hogy, na, majd most mi lesz. <hatásszünet>

Hát nem volt semmi, csoportokra oszlottak, amelyek között mi, a cserediákok vetésforgóban haladtunk feladatonként, és segítettük őket, illetve kb. kezdő szintű feladatokkal játszottunk velük, meg próbáltuk rávezetni őket arra a logikai menetre, amelyet a japán beszélők általában nem látnak át, mi meg elsőre leküzdjük az ilyen akadályt. :D
Feleslegesen aggódtam, de mindig ezt teszem, szóval nincs új a nap alatt.

Az esemény kezdetén még a himnuszukat is elénekelték nekünk, amit igencsak nehéz volt felvennem egészben, ugyanis betelt a memória. ("Kéne egy nagyobb memokártya"-számláló: 1)

De azért megmutatok egy kisebb részletet belőle itt:

Közben ebédszünetet is tartottunk, és az új étkezdében kaptunk egy-egy bentót fejenként: (bentou=mindenféle csudi és nemcsudi jó dolog egy dobozban, rizssel, szeparálva)

Utána még elmentünk a Jikku-be, ezt nevezhetjük valamilyen szinten a mi kötelező klubfoglalkozásunknak, ahol külföldi (koreai, kínai, lengyel, szlovák, cseh, magyar) és japán diákokkal karöltve készülünk a különböző nemzetközi programokra (pl. a közeledő Komasai-ra), illetve beszélgetünk egymással. Igazi kis jó csapat, zsibongó kavalkád. Ötkor kezdünk és többnyire hét-fél nyolc körül végzünk, néha a fáradtság miatt morcosak vagyunk ugyan, de ha ilyen látvány fogad minket, akkor az mindenért kárpótol! 

Ugyanis aznap tanúi lehettünk a kezdődő holdfogyatkozás felvezetésének! *.*

Most pedig rohanok vissza az egyetemre, ugyanis hamarosan kezdődik az orvosi vizsgálat, és előtte még szeretnénk ebédelni a lányokkal.