Őszi szünet 2. – Komasai

A fesztivál közeledtét már hetek óta ezek a lámpások hirdették...

 

Bunkasai (bunkaszai = iskolai fesztivál), általában November 2-4. között, a miénk pedig azért Komasai, mert az iskolánk kabalái a fiú orrszarvú Jo-kun (Dzsó-kun) és a lány (szintén orrszarvú) Koma-chan (Koma-csan). Igen, orrszarvús egyetemre járok! :D De ha egyszer olyan édesek a kabaláink!

No, kérem, az iskolai fesztivált úgy kell elképzelni, hogy ha külföldi vagy, akkor a 3 napos fesztivál = 2 nap éjszakázás, 3 nap munka, 1 nap szórakozás...

Így nézett ki a színpad:
"Hamisíthatatlan Komasai, mosoly és hagyomány" - áll a táblákon

  

Készítettünk 3 plakátot, amelyek Magyarországot mutatták be (híres feltalálók, térkép a nevezetességekkel, magyar népmesék), illetve a kiállítócsarnokban feldíszítettük a bemutatóasztalt (hímzásekkel, népi babákkal, használati tárgyakkal, könyvekkel és egy ostorral is), és szereztünk egy kivetítő képernyőt is, amelyen a magyar népmesék DVD ment japán felirattal. A díszítéssel elment egy teljes nap, ugyanis hol esőben kellett áthozni a TV-t esernyőkkel és ponyvákkal védve (röpke 2 és hatnulla utána értékű volt a TV yenben), hol pedig próbálni kellett az éneket, a táncot, ugyanis még műsort is adtunk elő. Úgyhogy két hektikus napi próba, éjszakázás és a díszítés után végre belevághattunk a fesztiválba, ahol népviseletben pózolva kellett fogadnunk a vendégeket, és válaszolni a kérdéseikre, illetve bemutatni nekik az országot. Igyekeztünk a pozitívumokra koncentrálni, a környékről rengetegen érkeztek kis- és nagycsaládosok, nyugdíjasok, dolgozó emberek, ugyanis november harmadika a kultúra napja Japánban, ami szünnap. Körülbelül 500 látogatót fogadtunk a 2 nap alatt, és majdhogynem azt éreztük, hogy többet tettünk a hagyományaink ápolása és bemutatása érdekében, mint bármelyik küldöttség. Ugyan beosztás szerint dolgoztunk, de így is annyi volt a feladat, hogy csak lopva tudtunk kiszaladni enni 1-1 takoyakit, kureput vagy okonomiyakit. (Azért mondjuk a 3 nap fesztivál 3 banános csokis kurepu egész jó arány, de most hogy így írok róla, nagyon szívesen ennék egyet, így, az éjszaka kellős közepén.)

Készül a népmesés plakát

Ők tartották bennünk a lelket az éjszakázások során

Mindkét nap természetesen elő is adtuk a műsorunkat, ami az alábbiból állt: 1. Tavaszi szél, 2. Érik a szőlő (csárdással), 3. Erdő, erdő, erdő, 4. Béreslegény, 5. 67-es út, 6. Magyarország és végül eltáncoltuk az Ördög útját (Ördögtánc), amelybe mindkét nap lehetősége volt a közönségnek beszállni. Megjegyzem, nagyon élvezték nézni, ahogy egyre gyorsul a tánc, mi meg rendesen kitettünk magunkért, hogy tartsuk a tempót, na, de hogy mikor nekik is táncolni kellett, milyen jól szórakoztak!

A magyar csapat egyik fele

Nehéz leírni, milyen nemzetközi kavalkád volt ez, de úgy érzem az alábbi apró jelenet elmond arról valamit, hogy milyen jó dolog is ez: a fesztivál végén, mikor a malájok műsora zajlott utolsóként a csarnokunkban, az összes cserediák beállt, a saját népviseletében táncolni! Mondjuk, én még az utolsó ilyen csarnokos bemutatós rohangászós "munkanapra" beiktattam egy kis valódi munkát (baito = részmunka), amiért még fizetnek is, ugyanis vágóképeket vettünk fel az iskola újonnan készülő imázsfilmjéhez, amelyben a lengyel lánnyal kellett elmondanunk pár angol szöveget, amelyben a Mizuta Múzeumot, meg a Nemzetközi Központot mutattuk be. (Aznap gyorsan kezünkbe nyomták a szöveget, amelyet végül a felvétel előtt tanultunk be gyorsan).

Sokféle embert ismerhettem meg ez alatt a 4 nap alatt, rengeteg dologról beszélhettünk, úgy érzem bölcsebb emberré váltam, a cserediákok pedig jobban összekovácsolódtak, mint annak előtte, és én pedig rettentő hálás vagyok mindezért.

És nem utolsó sorban, mindig jólesik, ha összetalálkozunk, és mosolyogva üdvözöljük egymást a hétköznapokban.

Fesztiváli forgatag

Táblákkal és beöltözve hirdették az ételeket, amiket kapni lehetett...
igen, az ott egy fiú...

Kilátás a könyvtár 9. emeletéről

Miután a két nap lement, és elpakoltunk, meg megvolt a közös fényképezkedés, az utolsó fesztiválnapot megkaptuk szabadnapnak. Kissé kimerültek voltunk ugyan, de feltett szándékunk volt, hogy miután éjjel hazamentünk, másnap bemegyünk. Ugyan a reggeli kelést módosította, hogy este a lányokkal partit tartottunk, beszélgettünk ettünk és ittunk umeshu-t (legjobb dolog! 8% tömény aszaltszilva/friss szilva "pálinka" a pálinka selymességével ötvözve). Mondjuk ezt másnap is megismételtük, dehát erre való az összekovácsolódás. Úgyhogy tekintve, hogy az iskola mellett lakunk, nem átallottunk átmenni, és belevetni magunkat az élvezetekbe! Ültünk a rózsakertben, felmentünk a könyvtár 9. emeletére, hogy lefotózzuk a kilátást, ettünk fesztiváli ételeket, hajrá-lányokat néztünk, illetve hip-hop táncharcot, fotózkodtunk az egyetem kabaláival, szóval, egy nagyon kellemes napot töltöttünk el együtt.

Kurepu - azaz ropogós palacsinta, tejszínhabbal,
banán-csokival (eper-banán, áfonya-banán),
és corn flakessel, a legjobb dolog!

Kimchi udon és okonomiyaki.
Utóbbi tipikus fesztiváli étel,
káposztás palacsinta-szerűség mindenféle jóval,
és majonézzel!

Jo-kun (sárga), Koma-chan (barna), és egy csapat leány :D

Hajrá lányaink, a Blue Cats

Pihentünk is egyet a rózsakertben

Az álom garnitúrám!

A táncharc végeztével barátságos fotózkodás kezdődött

Bárcsak elmondhatnám, hogy: Jövőre is ugyanitt, ugyanekkor!

Mivel nem sok lehetőségem volt a nagy rohangászás közepette képeket vagy videókat készíteni, így csak az utolsó nap lőtt képeket tudom megmutatni. Mire visszaértem az asztalhoz a gépemmel, addigra már pont lepakolták, pedig olyan szívesen megmutatnám, hogy rendeztük be a magyar oldalt!
Illetve készítettem egy videót azokról a fellépésekről, amelyeket a fesztivál utolsó napján elcsíptünk:
Mindenki nagyon ügyes volt, nagyon tetszettek a fellépések, és hihetetlenül jól éreztük magunkat!

(A közös képért köszönet Gabinak!)